2015/2016

Aktuális információk

 

Tudományos Diákköri Konferencia

Egyetemi forduló

A SJE TDK bizottsága meghirdeti a 2015/2016-os akadémiai évre a TDK egyetemi fordulóját a SJE hallgatói számára.
A konferencia az egyetem rektora, doc. RNDr. Tóth János, PhD. védnöksége alatt kerül megrendezésre.

Helyszín
Selye János Egyetem, Komárom
SJE Konferencia-központ (Hradná 21, 945 01 Komárno)

Időpont
2016. április 6.

Tervezett szekciók
Biológiai és kémiai tudományok
Gazdaságtudományok
Matematikai és informatikai tudományok
Neveléstudományok
Nyelv- és irodalomtudományok
Teológiai tudományok
Történelemtudományok

A szekciók a leadott jelentkezési lapok alapján pontosítva lesznek.

A jelentkezés módja
A kitöltött és aláírt jelentkezési lapokat (az 5/2013-as rektori rendelet 1. számú melléklete)
az illetékes kar dékánjának kell eljuttatni
2016. március 2-ig.

A munka leadásának ideje
A 5/2013-as rektori rendelet alapján megírt munkákat
a rendeletben leírtak és az egyes karok dékáni utasításai szerint kell leadni
2016. március 16-ig az egyes karok Dékáni Hivatalában.

Díjazás
Minden szekcióban az első, második és harmadik helyezést elérő hallgatókat a SJE
Ösztöndíjszabályzata 6. fejezetének 2. d) pontja értelmében a SJE Rektora ösztöndíjban
részesítheti.


 

Študentská vedecká odborná činnosť

UNIVERZITNÉ KOLO

Rada ŠVOČ UJS v Komárne vypisuje pre akademický rok 2015/2016 univerzitné kolo ŠVOČ pre študentov UJS.
Konferencia sa koná pod záštitou rektora UJS, doc. RNDr. Jánosa Tótha, PhD.

Miesto konania
Univerzita J. Selyeho, Komárno
Konferenčné centrum UJS (Hradná 21, 945 01 Komárno)

Termín konania súťaže
6. apríl 2016

Plánované sekcie
Biologické a chemické vedy
Ekonomické vedy
Historické vedy
Jazykové a literárne vedy
Matematické a informatické vedy
Pedagogické vedy
Teologické vedy

Na základe odovzdaných prihlášok sekcie budú upresnené.

Spôsob prihlasovania
Vyplnenú a podpísanú prihlášku (Príloha č.1. smernice č. 5/2013 o študentskej vedeckej
odbornej činnosti UJS) je potrebné odovzdať dekanovi príslušnej fakulty UJS do
do 2. marca 2016.

Termín odovzdania prác
Prácu vypracovanú podľa smernice č. 5/2013 o študentskej vedeckej odbornej činnosti UJS
je potrebné odovzdať podľa smernice a podľa pokynov dekanov fakúlt
do 16. marca 2016 na dekanáty príslušných fakúlt.

Ocenenie
Za prvé, druhé a tretie miesto v každej sekcii môže Rektor UJS udeliť štipendium podľa odseku
2. d) článku 6 Štipendijného poriadku Univerzity J. Selyeho.